Az elmúlt évben növekvő ütemben bővült a lakásszektor. Az országban csaknem 14,5 ezer új lakás épült, 44 százalékkal több, mint egy évvel korábban.
Budapestet kivéve valamennyi településtípus esetében nőttek a lakásberuházások; a megyei jogú városokban 51, a többi városban 69, a községekben 65 százalékkal emelkedett a használatbavételek száma. Minden megyében több új lakás épült, mint az előző évben. A legdinamikusabb (2,1-2,5-szeres) bővülés Bács-Kiskun, Baranya, Somogy és Komárom-Esztergom megyéket jellemezte - összesíti a lakásépítés számait a KSH.
Országosan tízezer lakosra 14,7 új építésű lakás jutott. A mutató értéke továbbra is Győr-Moson-Sopron megyében volt a legmagasabb (59,4), az országos átlag négyszerese, és átlag feletti mutató jellemezte Budapest mellett Pest, Somogy és Vas megyéket. A lakásépítések intenzitása Nógrád, Békés és Borsod-Abaúj-Zemplén megyékben volt a legalacsonyabb (1,4-3,4).

Az új lakások átlagos mérete 100 négyzetméter volt, 6 négyzetméterrel több volt, mint az előző évben. A legkisebb átlagos alapterületű lakásokat a fővárosban és Győr-Moson-Sopron megyében, a legnagyobbakat Nógrádban vették használatba, ahol kizárólag családi házak épültek.
A 2017-ben kiadott lakásépítési engedélyek és egyszerű bejelentések együttes száma alapján 37 997 új lakás építése kezdődhetett el, 20 százalékkal több, mint 2016-ban. A megyei jogú városokban 9 százalékkal visszaesett, a többi városban, a községekben és Budapesten nőtt (9,2, 27 és 56 százalékkal) az építési kedv.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve