A KSH friss közlése szerint 2017 első három negyedévében:
- Általánossá vált az épített lakások számának emelkedése, ennek mértéke a kisebb településeken az átlagosnál magasabb volt, míg a nagyvárosokban attól elmaradt, Budapesten 18 százalékkal több lakás épült.
- A lakásépítés változatlanul fele-fele arányban oszlik meg a természetes személyek és a vállalkozások között.
- A használatba vett lakások átlagos alapterülete 4 négyzetméterrel 97 négyzetméterre nőtt.
- A kiadott építési engedélyek és bejelentések alapján építendő lakások száma együttesen 28 411, a növekedés átlagosan 33 százalékos, Budapesten több mint kétszeres. Az építtetők az esetek 37 százalékában éltek az egyszerű bejelentés lehetőségével. Ez az arány Budapesten 12 százalék, az alacsonyabb területi egységek felé haladva egyre magasabb. A községekben az épülő lakások közel háromnegyedénél ezt az eljárást alkalmazzák.
- A kiadott új építési engedélyek (bejelentések) alapján 11 százalékkal több, összesen 10 203 lakóépület építését tervezik, a nem lakóépületekre kiadott engedélyek száma 3999, ami 20 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbihoz képest.
| Negyedév | Építési engedély | Új lakás |
| 2016. I. | 5 049 | 1405 |
| II. | 9 090 | 2 012 |
| III. | 7 275 | 1 852 |
| IV. | 10 145 | 4 725 |
| 2017. I. | 9 525 | 2 061 |
| II. | 10 298 | 2 943 |
| III. | 8 588 | 2 977 |
| Forrás: KSH | ||
Címlapkép forrása: StockSnap.io
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve