Az utolsó nyári hónap adatai szerint vidéken 300-350 ezer forint közötti négyzetméterárra lehet vásárláskor számítani, Budapesten ezzel szemben a legtöbbször bőven fél millió forint feletti négyzetméterár jellemző, a frekventált környékeken már a milliót is megközelítette az átlag.
A forgalmat tekintve az elmúlt négy év leggyengébb nyári időszakát zárta a piac az adatok szerint, az erős évkezdet miatt azonban nem mutat nagy lemaradást az első nyolc hónap az előző évek azonos időszakához képest.
Kapcsolódó
Az árak folyamatos emelkedése miatt a nagyobb értékű tranzakciók aránya bővült, Budán az ingatlanpiaci tranzakciók 26 százaléka 900 ezer forint feletti négyzetméteráron valósult meg, ami 19 százalékpontos növekedés tavaly augusztushoz képest. Pesten a drágulás aránya 14 százalék volt az idén, amely előző évhez képest 10 százalékpontos emelkedés. Budán emellé 24 százaléknyi 70 millió forint feletti ingatlanpiaci tranzakció társult, ami szintén az eddigi intenzív drágulás következménye.
Az elemzés szerint nyár végén átlagosan 6 százalékot lehetett alkudni a főváros belső kerületeinek ingatlanjainál, amely a legmagasabb érték volt országosan is.
Az adatok alapján a vevői kereslet továbbra is alacsony az előző évekhez képest, augusztusban 75 százalékponton zárt a Duna House keresletindexe. A fővárosi kerületek közül továbbra is Angyalföld és Zugló a legnépszerűbb a kereslet szempontjából, az érdeklődők mintegy 20-20 százaléka jelölte meg következő lakása lehetséges színhelyének ezeket a kerületeket.
A Duna House szerint ősszel már erősítheti a forgalmat a családtámogatási kedvezmények hatása, mivel hitelközvetítő vállalatának adatai szerint a Babaváró támogatások több mint 60 százalékát lakásvásárlásra, vagy felújításra tervezik költeni az igénylők.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve
