A kivitelezők csak az év végén készülnek el a miniszterelnök új hivatalával a budai várban, az egykori karmelita kolostorban - írja cikkajánlójában a HVG.
Nem lesz kész a tervezett időre, a választásokra a Lovarda, a Főőrség és a Stöckl-lépcső rekonstrukciója sem. Többek között azért van csúszás, mert csak 2017 végén döntött a kormány a Palota út - Csikós udvar - Hunyadi udvar közti szakasz akadálymentesítésről, és a közműcseréről. Így a Lovarda előtti tér tereprendezésével meg kell várni ennek a beruházásnak végét. A Budavári palota dunai szárnyának átalakítása csak akkor kezdődhetne el, ha elköltözik a Magyar Nemzeti Galéria.
Ha az eredeti terveknek szerint alakulnak a dolgok, Pintér Sándor belügyminiszternek és Varga Mihály nemezgazdasági miniszternek már a télen át kellett volna költöznie a várba. Csakhogy a két hatalmas kiterjedésű műemlék épület rekonstrukciója még meg sem kezdődött. A költségek viszont alaposan elszálltak, már csak a nemzetgazdasági tárca új otthonának kiszemelt volt Pénzügyminisztérium átalakítását 35-38 milliárd forintra taksálják.
Hatalmas a csend a Budavári palota további átalakításáról is. A lap szerint a döntéshozók számára kiderült, hogy a palota eredeti terveknek megfelelő teljes rekonstrukciója több kormányzati ciklus alatt, és több száz milliárd forintból valósítható csak meg. A teljes cikk a holnapi HVG-ben jelenik meg.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve