A kormány szerdai ülésén jóváhagyta az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium tervét, amely rendezi a sok éve befejezetlen Tüskecsarnok sorsát. A lágymányosi volt Expo-területen fekvő Tüskecsarnok a korábbi elképzelésekkel ellentétben nem egyetemi sportkomplexum, hanem nagy befogadóképességű kongresszusi- és rendezvényközpont lesz.
A kiadott közlemény hangsúlyozza, hogy Budapest turisztikai kínálatból régóta hiányzik egy megfelelő befogadóképességű kongresszusi központ, amely nagy létszámú nemzetközi konferenciáknak adhatna otthont.
A tervek alapján Tüskecsarnokban 4300 fős plenáris és ugyanennyi ember befogadására képes szekciótermeket alakítanának ki.
A Tüskecsarnok befejezése nagyjából 6 milliárd forintos beruházást jelent, amit az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium az Új Magyarország Fejlesztési Terv Közép-Magyarországi Regionális Operatív Programjának forrásaira is támaszkodva, magánbefektető bevonásával szeretne megvalósítani. A befektetői pályázatot a minisztérium legkorábban nyár végén írja ki, a Tüskecsarnok megnyitására pedig a tervek szerint 2008. végén-2009. elején kerülhet sor.
Előzetes számítások alapján a kongresszusi központ kialakítása 3400 új munkahelyet és éves szinten 3 milliárd forint többlet adóbevételt teremthet.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve