2015 első kilenc hónapjában drasztikusan csökkent az értékesítési idő: a használt téglalakásoknál országos átlagban 4 helyett 3 -, míg a paneleknél 3 helyett 1,5 hónap várakozással kell számolni a tulajdonosnak. A lakáspiac fellendülése azonban szinte teljes egészében a használt szegmensre vonatkozik, az újépítésű lakáspiac továbbra is strukturális problémákkal küszködik a magas ÁFA kulcsnak köszönhetően - írja az OC.
A növekedés immár Budapesten kívül is érezhető, bár számottevő bővülést leginkább a fővárosban és főleg a nyugati megyékben tapasztalt az OC, azonban a keleti nagyvárosokban is jelentős a forgalom erősödése. A befektetőkre alapozott boom komoly áremelkedést is generált: a használt téglalakásoknál a fővárosban 20 százalék körüli, vidéken 10-15 százalékos árnövekedésre került sor az első három negyedévben. A fővárosi panelek drágulása jócskán 20 százalék feletti, de még vidéken is 10-20 százalék közötti.
A családi házak áremelkedése jóval visszafogottabb, hiszen itt jellemzően saját célra vásárlók jelennek meg. A fővárosban 10 százalék körüli, vidéken 5-8 százalék közötti az áremelkedés. Egyre szűkül az alku lehetősége. A teljes árengedmény mértéke 9,5 százalékra csökkent, ami már több, mint 4 százalékponttal alacsonyabb, mint a válság mélypontján mért.
Ez történt a telekárakkal
Jelentősen nőttek a bérleti díjak. A használt téglalakásoké nyugaton és fővárosban 20-30 százalékkal, a panellakásoké szinte minden nagyvárosban 10-15 százalékkal emelkedett. A hozamok 7-10 százalék körül alakulnak.
Az OC tapasztalata alapján a családi házas telkek piaca 2013-ról 2014-re bővült jelentősen, 2015 első kilenc hónapjában már csak 15-20 százalékos volt a forgalomnövekedés. A fejlesztési területek forgalma az idei első kilenc hónapban 50 százalékkal emelkedett, de emögött komoly bázishatás húzódik meg.
A családi házas építési telkek négyzetméterenkénti ára a fővárosban 28-30 ezer forint körül alakult 2015 első három negyedévében. Ez nagyjából 10 százalékos növekedés tavalyhoz képest. A fejlesztési telkek dinamikusan drágultak. A korábbi években a kereslet és kínálat árelképzelései nagyon távol voltak egymástól, kevés és jelentős engedményekkel terhelt tranzakciókra került csak sor. A fellendüléssel az árelképzelések jóval közelebb kerültek egymáshoz. A fejlesztési célú telkek árát az újépítésű lakások áfa tartalmának tervezett csökkenése tovább emelheti - véli az OC.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve