A Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes által beterjesztett javaslat a Nemzeti Földalapról szóló törvényt és a világörökségről szóló törvényt módosítaná azzal a céllal, hogy a világörökségi helyszín oltalom alá tartozó egyes ingatlanokat további jogi védelem alá vonja.
A törvény meghatározza az elővásárlási jog terjedelmét, ugyanis nem minden világörökségi helyszínen található ingatlan esetében indokolt, illetve a jogszabályok koherenciája miatt nem kerülhet megállapításra ilyen rendelkezés a lakhatás céljára szolgáló épületek tekintetében és a termőföldek esetében.
Kapcsolódó
A javaslat szerint azonban szükséges megteremteni a világörökségi szempontból oltalom alatt álló termőföldek és a mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló törvény, valamint a Nemzeti Földalapról szóló törvény rendelkezései közötti összhangot. A földpolitikai irányelvek közé indokolt felvenni a világörökségi oltalom biztosítását is, egyebekben termőföldek esetében továbbra is az eddig hatályos szabályozás és eljárás fog fennállni a tervezet szerint.
Az állam javára más jogszabályok is állapítanak meg elővásárlási jogot bizonyos ingatlanok esetében. Ez a különböző jogcímekre alapított elővásárlási jog adott esetben érinthet a világörökségi helyszínen található ingatlant is, így szükséges az egyes állami elővásárlási jogok gyakorlásának összehangolása - áll a módosító javaslat indoklásában.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve