Számos éles kanyar után a megvalósulás útján halad immár a Tópark projekt. Az új tulajdonos, az Útnet Építő Kft. fejezi be a válság kitörése után a főváros nyugati előterében, Biatorbágynál félbehagyott óriásprojektet. A lakások értékesítése napokon belül elindul - írta a hetilap.
Csendes Balázs, a Tópark üzletfejlesztési vezetője a Figyelőnek elmondta: már jóval több mint félszáz regisztrált érdeklődő van az épülőfélben lévő új otthonokra, pedig még el sem kezdődött az érdemi marketing.
Kapcsolódó
A készültségi fok néhol már elérte a 80 százalékot, így ebben az évben az első 140 lakást át is adhatják. Sőt 2018 januárjától nem egyszerűen beköltözhetnek az új lakók, hanem a gyerekeknek helyben nyílik bölcsőde, óvoda. Szintén a jövő év elejétől várható élelmiszerboltok, éttermek, drogéria, bankfiók, kávézók és más üzletek megnyitása is.
Évek óta jobb sorsra vár
A 2007-es induláskor még úgy tervezték, hogy 13 év alatt elkészül az összesen 140 hektárosra tervezett új város, a Tópark. Az akkor 300 milliárd forintra becsült megaprojektet a Walker & Williams Investment Group (WWIG) gondozta, s az akkori bejelentés szerint 2010 végéig 100 ezer négyzetméter iroda és 168 bérlakás, valamint apartman lett volna kész. Egy kiállítási központ kialakítása is felmerült 38 hektáron még 2008-ban.Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve