Tavaly novemberben írták ki a legutóbbi pályázatot, amelyre saját otthonnal nem rendelkező nagycsaládosok jelentkezhettek. A pályázóktól a többi között önerőről szóló igazolást és tervdokumentációt kértek, valamint motivációs levelet, amelyből kiderül, hogy miért szeretnének saját házba költözni, illetve mekkora szükségük van erre a támogatásra. (Ezt jó, ha tudja a családtagnak eladott lakásról.)
Az elbírálásnál vizsgálták egyebek mellett a jövedelmi helyzetet és azt is, tudják-e vállalni a jelentkezők, hogy az év végére felépítik a házat, tehát most nagyon gyors munka kezdődik mindkét családnál - közölte a NOE elnöke az MTI szerint.
A támogatási szerződéseket pénteken írták alá. A támogatók felvették a kapcsolatot a nyertes nagycsaládokkal, és végigkísérik a munkát.
A NOE elnöke hangsúlyozta, hogy az érintett cégek 2011-ben indították ezt a támogatást, amikor válság volt az építőiparban. Kardosné Gyurkó Katalin hozzátette, bízik benne, hogy ha a piac bővülésével a cégeknek lesz lehetőségük, több családnak segíthetnek majd.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve