Kiugróan magas Aktivitás-kezdés mutatóval indult az idei év a hazai építőiparban. 2022 első három hónapjában közel 1300 milliárd forint értékben kezdődtek meg kivitelezések az EBI Építésaktivitási Jelentése szerint.
Az ugrásszerű növekedés azonban elsősorban két nagy projekt elindulására vezethető vissza, a Budapest-Belgrád vasúti korridor Soroksár - Kelebia szakaszának és az M44-es Kecskemét és Szentkirály közötti szakaszának munkálataira.
2022 első három hónapjában valamivel több, mint 430 milliárd forintot tett ki a megkezdett magasépítési beruházások értéke, ami jó évkezdetnek tekinthető.
Az Aktivitás-Kezdés valamivel alatta maradt az előző év azonos időszaki értékének, 2021 utolsó két negyedévéhez viszonyítva azonban nem látszik jelentős változás a magasépítési Aktivitás-Kezdés mutatóban.
A Budapest-Belgrád vasútvonal Kelebia és Soroksár közötti szakasza, valamint az M44-es Kecskemét és Szentkirály közötti szakasza esetében a kivitelezések elindulása a hazai mélyépítések megugró Aktivitás-Kezdés mutatóját hozta. A megkezdett beruházások összértéke példátlanul magasra, 850 milliárd forintra rúgott 2022 januárja és márciusa között.
Mérsékelt társasház építési aktivitás
Az új társasházi projektek indítását mérsékelt ütem jellemzi, az év első három hónapjában a tavalyi év utolsó negyedévéhez képest csökkent a megkezdett társasházi kivitelezések összértéke, ahogy a tavalyi első negyedévtől is elmaradtak a számok.
Idén január és március között 85 milliárd forintot tett ki a társasházi Aktivitás-Kezdés.
Az idei év első negyedévében bővülést mutat a jelentés a Nyugat-Dunántúlon induló építőipari kivitelezésekben. Még úgy is, hogy az első negyedév számait jelentősen feljebb tornázó, előbb említett két gigaprojekt nem ehhez a területhez kötődött.
Az Aktivitás-Kezdés mutató értéke a Nyugat-Dunántúlon a 90 milliárd forintot közelítette, ami magasabb, mint 2021 bármelyik negyedévében volt.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve