A szektort képviselő Építőipari Ágazati Párbeszéd Bizottság javaslatára módosított rezsióradíj 15 százalékos emelkedésnek felel meg.
Az építőiparban kialakult jelentős kereslet az egyik tényező, amely szükségessé tette az óradíjemelést. Az építőipar ugyanis látványos bővülést mutatott az elmúlt időszakban. A 2016-os zuhanás után 2017-ben 30 százalékkal, az idei év első kilenc hónapjában pedig 23 százalékkal nőtt a termelés. Köszönhetően többek között az uniós forrásokon alapuló, valamint állami beruházásoknak és a lakásépítéseknek.
Kapcsolódó
Közben az építőiparban foglalkoztatottak száma is jelentősen emelkedett: idén július és szeptember között átlagosan 335 ezer embernek adott munkát az szektor, ami 31 százalékos növekedés jelent ötéves távlatban, hasonlóan magas foglalkoztatásra pedig legutóbb 2006-ban és 2007-ben volt példa. Bár sokkal több ember dolgozik az építőiparban, a kereslet miatt mégis munkaerő- és kapacitáshiány sújtja az ágazatot.
A munkaerőhiányban szerepet játszik az is, hogy a piaci szereplők szerint rengeteg szakember távozott külföldre a magasabb fizetések miatt. Pedig itthon is több jut amúgy: például a lakásépítéseknél 33 százalékkal nőtt 2010-hez képest, ezen belül a munkaerőköltség 53 százalékkal nőtt. Ehhez jön még a szintén felszálló ágban lévő anyagköltség, amely közel 20 százalékkal nőtt 2010 óta.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve