Az elmúlt év decemberében az előző év azonos hónapjához képest két építményfőcsoport termelése ellentétesen alakult: az épületeké 11,3 százalékkal csökkent, az egyéb építményeké 22,2 százalékkal emelkedett. Az egyéb építmények esetében út- és vasútfejlesztési munkák voltak jelentősek.
Az építőipar ágazatai közül a termelés volumene az épületek építésénél 10,6 százalékkal csökkent, az egyéb építmények építésében 29,3 százalékkal nőtt. A speciális szaképítés termelése 3,4 százalékkal mérséklődött.
Kapcsolódó
A megkötött új szerződések volumene 10 százalékkal emelkedett, ezen belül az épületek építésére kötött szerződéseké 1,4, az egyéb építmények építésére vonatkozóké 21 százalékkal volt nagyobb az egy évvel korábbinál. Decemberben ipari épületekre, útépítésekre és vasútfelújításra kötöttek nagy értékű szerződéseket.
Az építőipari vállalkozások december végi szerződésállományának volumene 10,5 százalékkal elmaradt a 2018. december végitől. Az épületek építésére vonatkozó szerződések volumene 38,9 százalékkal nőtt, az egyéb építményeké 20,7 százalékkal csökkent.
Az év egészében az előző évhez viszonyítva az építőipari termelés 21,7 százalékkal emelkedett. Az épületek építése 20,2, az egyéb építményeké 23,9 százalékkal bővült.
Építőipari termelői árak
A negyedik negyedévben az építőipar termelői árai 8,8 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához viszonyítva. Az épületek építésében 9,4, az egyéb építmények építésénél 8,5, a legnagyobb súlyú, speciális szaképítésben 8,6 százalékkal nőttek az árak a 2018 negyedik negyedévihez mérten. 2019 utolsó negyedévi árai az előző negyedévinél 1,7 százalékkal voltak magasabbak.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve