A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint míg a használt lakások átlagos ára az agglomerációk ötezer fő alatti településein 13,9 millió forint, a vonzáskörzeteken kívül eső, hasonló nagyságú településeken 5,5 millió forint volt 2018-ban - írja szemléjében az MTI.
A lap emlékeztet, hogy a július 1-jétől életbe lépő falusi családi otthonteremtési kedvezményt (csok) használt ingatlanhoz is fel lehet használni a fogyó népességű kistelepüléseken. A falusi csok a háromgyermekes családoknak tízmillió forint vissza nem térítendő támogatást jelent, amelynek felét lehet vásárlásra, a másik felét pedig felújításra, bővítésre fordítani.
Kapcsolódó
A KSH adataiból az is kiderül, hogy az utóbbi években nőtt a kisebb települések részesedése a használtlakás-piac forgalmából, miközben a fővárosé 2015 óta folyamatosan csökken. A 2018. évi adásvételek 22 százaléka volt budapesti, szemben a három évvel korábbi 30 százalékos aránnyal. A megyeszékhelyek és a kisebb városok részesedése ezalatt csak kismértékben változott, a községeké viszont emelkedett, tavaly minden negyedik adásvétel a községekben jött létre.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve