Összesen 101 darab NFA-hoz tartozó kisebb-nagyobb állami ingatlan megvételére, vagyonkezelésére vagy használatára jelentettek be igényt az üdülőövezet települései a BFT év elején záruló felmérése során.
Mivel az érintett ingatlanok többségében különbözik a tulajdonosi jogok gyakorlója és a használó, illetve bérlő, ez utóbbiak szándékát, valamint a törvényi, jogi lehetőségeket is fel kellett mérni. Végül 95 ingatlan esetében tett érdemi javaslatot a BFT az NFA felé - tette hozzá.
Az Agrárminisztériumhoz tartozó NFA kész az együttműködésre, így várhatóan támogatást kapnak azok az önkormányzati tervek, amelyek nem ütköznek az NFA vagyonkezelési koncepciójával - fogalmazott Molnár Gábor, aki szerint előnyt élveznek majd a kezdeményezések, amelyekben az önkormányzatok adásvételi szándékot jeleztek.
A legtöbb önkormányzat parti sétány kialakításához, parkok, kikötők, strandok, feltáró utak, pihenők létestéséhez szeretne tulajdonosi, vagyonkezelői vagy használati jogot szerezni a BFT felmérése szerint.
A legtöbb igényt benyújtó települések egyike Balatongyörök, amelynek független polgármestere, Bíró Róbert elmondta: örülnek az előrelépésnek, mert több olyan kisebb állami terület is található a település területén, vízpartján, ahol esetenként áldatlan állapotok uralkodnak. A használóik nem gondoskodnak az ingatlanokról, amelyekre az önkormányzat szívesen áldozna. Az igényelt ingatlanok jelenlegi használói közül eddig három érintett állami cég, illetve igazgatóság jelezte, hogy támogatja az önkormányzat kezdeményezését.
A fotó forrása: Napi.hu/Szabó Dániel.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve