A területi tervezési folyamat eredményeként Magyarország megyei önkormányzatai és megyei jogú városai 2014 végére meg tudják majd határozni azokat a legfontosabb fejlesztési elképzeléseket, beruházásokat, melyeket uniós forrásból szeretnének megvalósítani az elkövetkező időszakban.
A várható fejlesztési projektet kiemelten érintik a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programot (TOP), amelynek célzott intézkedései között szerepel a foglalkoztatás bővítése és a munkaerő mobilitásának támogatása, a települési környezet fenntartható fejlesztése a környezetvédelem és az erőforrások hatékony felhasználásának érdekében, valamint a leromlott városrészek rehabilitációja. A TLE véleménye szerint e célok megvalósítását szolgálhatja a nagyvárosokban egy olyan bérlakás-program kidolgozása és megvalósítása, amely az uniós és kiegészítő (EBI, MNB) források felhasználásával, nem terhelve az állami, önkormányzati költségvetést, jelentősen hozzájárulna a munkahelyteremtéshez, a munkaerő-mobilitáshoz, az infrastruktúra fejlesztéséhez és a szegénység elleni küzdelemhez is - olvasható a TLE közleményében.
A megyék végleges területfejlesztési programjai a tervek szerint 2014. július végére, a megyei jogú városok településfejlesztési stratégiái 2014. szeptember végére születnek meg. Egy tavalyi kormányhatározat szerint (1831/2013. (XI.14.) a megyei programok indikatív forráskerete 450 milliárd forint, a megyei jogú városoké 220 milliárd forint, míg a várostérségek 298,08 milliárd forintra számíthatnak.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve