Mivel Európa-szerte egyre nagyobb probléma a hajléktalanság és egyre több európai polgár számára a lakhatás jelenti a legnagyobb kiadást - 81,5 millióan a jövedelmük több mint 40 százalékát fordítják erre a célra -, az önkormányzati lakásépítésről rendez konferenciát Bécs, amelyet nemrég a világ legélhetőbb városává választottak.
A kétnapos rendezvényen az Európai Unió intézményeinek valamint európai nagyvárosoknak a képviselői, lakásépítési szakemberek, szakértők és a bérlők képviselői vesznek részt. Olyan kérdésekre keresik majd a választ mint, hogy milyen jogi és pénzügyi keretfeltételekre van szükség ahhoz, hogy Európában növekedjen a befektetési kedv a szociális lakásépítés területén, illetve, hogy milyen hozzáadott értéket jelent az önkormányzati lakásépítés az európai városok valamint a gazdaság számára?
Kapcsolódó
A szakmai fórum résztvevői megismerhetik Bécs aktuális lakásépítési beruházásait és projektjeit mint például a Sonnwendviertelt, ahol 2025-re, az új bécsi főpályaudvar közelében egy új városrészt hoznak létre mintegy ötezer lakással, vagy a Horizon 2020 keretében megvalósuló Smarter Together programot, amely segítségével a simmeringiek szakértőkkel és kerületi vezetőkkel közösen keresnek az életüket megkönnyítő és a fenntarthatóságot szolgáló megoldásokat például az energiaellátás- és felhasználás, vagy a közlekedés terén. Emellett megismerhetik a Wohnberatung Wien munkáját, ahol egy helyen intézik az önkormányzati lakások igénylését, kiutalását és a lakbértámogatásokat, valamint megtudhatják, milyen támogatásra számíthatnak az önkormányzat részéről azok a bérlők, akiket kilakoltatás fenyeget.
Bécsben a lakosság több mint 60 százaléka önkormányzati vagy szociális bérlakásban él, a városi önkormányzat lakásállománya összesen 220 ezer lakást számlál. Ehhez jön még 200 ezer olyan lakás, amelyet nem profitorientált lakásépítő és -fenntartó cégek üzemeltetnek.
A konferencia egyben záróeseménye az Amszterdami Paktum (Urban Agenda for the EU) keretében megvalósuló Housing Partnership programnak, amely a megfizethető lakhatás kihívásaival foglalkozik. A program lezárása alkalmából konkrét követeléseket fogalmaznak meg az Európai Unió törvényhozói felé, amelyeket a bécsi Housing for All konferencián mutatnak be először.
(Ezt olvasta már? Csőbe húzták az építőiparosokat....)
Fotó: Simmering Foto Eurocomm-PR MarioLang
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve