A tervek és a cég MTI által ismertetett közleménye szerint a 45 hektáron, három ütemben felépülő ipari parkban Közép-Kelet-Európa egyik legnagyobb, a magyar agrártermékek köré szerveződő elosztó logisztikai központja épülhet fel, amely a magyar agrártermékek hazai és külföldi piacra kerülését segítheti elő.
Az első ütemben az autópálya leágazásánál épülhet meg egy, a térség mintegy 40 ezer lakosát kiszolgáló korszerű kereskedelmi, szolgáltató központ, amelyben többek között egy 4 ezer négyzetméteres élelmiszer áruház, kertészeti áruda, diszkont benzinkút, autós gyorsétterem, távolsági autóbusz pályaudvar, bankfiók és további kisebb-nagyobb kereskedelmi és szolgáltató egységek nyílnak - olvasható a közleményben. Az első ütem 2011 végére már el is készülhet.
A második ütemben építik meg a 40 000 négyzetméter alapterületű mezőgazdasági logisztikai elosztó központot.
A harmadik szakaszban a 20 hektáros közművesített területen épülhet fel egy 100 000 négyzetméter alapterületű logisztikai, innovációs központ, amelyben a zöldség-gyümölcs ágazathoz kapcsolódó üzleti tevékenységet végző, bármilyen szakmai és műszaki elvárással érkező termelő vagy szolgáltató megjelenhet, és kaphat működéséhez teljes körű támogatást.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve