A vádirat szerint egy badacsonytomaji külterületi ingatlan tulajdonrészének hatósági árverezésére került sor, amelyre a vádlott és az ingatlan egyik résztulajdonosa jelentkezett vevőként. Az árverést 2016 szeptemberében tartották Tapolcán, azon mindketten megjelentek, a másik árverési vevőt pedig a lánya is elkísérte.
Miután árverezőként regisztrálták őket, a vádlott beszélgetni kezdett árverező-társának lányával, aki elmondta, hogy az ingatlan családi tulajdonban van, ezért édesapja élni kíván majd az őt, mint tulajdonostársat megillető elővásárlási jogával.
A vádlott ekkor 200 ezer forintot kért a nőtől, és azt ígérte, hogy az összeg fejében nem megy be az árverésre, és nem él a licitálási jogával. Az elkövető ajánlata azon alapult, hogy az ingatlanra licit hiányában már a kikiáltási ár felének megfelelő összeggel érvényes vételi ajánlatot lehetett volna tenni.
A nő elzárkózott attól, hogy jogtalan előnyt adjon, s a férfi ajánlatára közölte, amennyiben meg akarja szerezni az ingatlant, úgy licitáljon rá. A vádlott erre akként reagált, hogy ez esetben akár milliókra is fel tudja verni az árat.
Az árverésen végül mindkét árverező licitált, az ingatlant pedig elővásárlási jogával élve a tulajdonostárs árverező szerezte meg. A vádlott az árverést követően, a terem előtt várakozó, és az ajánlatát visszautasító nővel közölte, hogy neki is van lelkiismerete, és csak a becsértékig verte fel az árat, majd távozott - írta a Veszprém Megyei Főügyészség.
(Képünk illusztráció.)
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve