Három éve még Pest központi része volt a legnépszerűbb a bérlők körében. Mára ez a lokáció a negyedik helyre csúszott a népszerűségi ranglistán, az élre pedig Dél-Buda került, jórészt gyorsan fejlődő közlekedési kapcsolatainak és a széles szolgáltatási palettának köszönhetően - derül ki az tanácsadó elemzéséből.
A budapesti irodapiacon Dél-Budán az egyik legjobb a parkolóarány. Ráadásul míg a Belvárosban parkolónként 200 eurót is kérhet a bérbeadó havonta, a budai oldalon 80 euró a tarifa.
A budapesti irodapiacon jelenlévő irodaparkok nagy része Dél-Budán helyezkedik el. Előnyük a szinte korlátlan bővülési lehetőség mind házon belül, mind a következő ütemekben. Az első ilyen irodapark az Infopark volt 1998-ban, amely azóta hét épületből áll, olyan nagy bérlőkkel, mint az IBM vagy az IT Services.
A dél-budai piacon nagyon kevés az üres terület, itt a legalacsonyabb a kihasználatlan irodák aránya, a kínálat bővülését az Office Garden irodapark harmadik, 2017 szeptemberében elkészülő új épülete jelenti, emellett további 2 ház fejlesztése is tervben van. A házat kifejezetten a nagy területet igénylő IT és FMCG szektor igényeinek megfelelően tervezték meg a legmodernebb építészeti megoldásokkal és zöld technológiákkal.
Az Office Garden újabb ütemén kívül Dél-Budán épül a Magyar Nobel-díjasok Kutatás- Fejlesztési Park is, és a BudaPart projekt is tervez irodaterületet fejleszteni a Kopaszi-gáton.
A kerület legnagyobb bérlői az IT cégek, akik munkavállalóik nagy részét a közeli Műszaki Egyetem és az ELTE informatika karának tanulói közül választják ki.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve