Kilőtt az első negyedéves bevétel a Duna House-csoportnál, miután decemberben 70 százalékos tulajdonrészt szereztek az olasz HGroup cégcsoportból. A tulajdonrész felvásárlással a Duna House-hoz került a Credipass, amely hálózati méret alapján a második legnagyobb olasz hitelközvetítő.
A Credipass 99,2 milliárd forint hitel közvetítésével a csoport teljes volumenének közel felét adja.
Kapcsolódó
Az olaszországi leányvállalattal együtt a Duna House megtriplázta bevételét az első negyedévben a tavalyi év azonos időszakához képest, és megközelítette a 8 milliárd forintot.
„A Magyar Nemzeti Bank NKP programjának egyik utolsó kötvénykibocsátójaként kedvező hosszú távú forrásokkal rendelkezünk, ráadásul a következő egy évben zárjuk az eddigi legnagyobb lakóingatlan projektünket, a Forest Hillt” – mondta Doron Dymschiz, a csoport társalapítója és társ-vezérigazgatója.
Míg itthon a 154 lakásos óbudai lakópark a főszereplő, Olaszországban a hitelekre összpontosítanak. „Olaszországban az első negyedév 25 százalék körüli hitelpiaci csökkenése ellenére mi nőni tudtunk” – mondta Guy Dymschiz, a csoport másik társalapítója és társ-vezérigazgatója.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve