A Dél-Alföldre mintegy 8,5 milliárd forint jut, melyből hat projekt valósulhat meg. Többek között látogatóközpont épülhet a gyulai Harruckern-Wenckheim-Almásy-kastélyban, s fesztivál és rendezvényközpont a békéscsabai Csaba Parkban. Fejlesztik emellett a Bajai Halfőző Fesztivál háttér-infrastruktúráját és az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkot is.
A dél-dunántúli 7 projektre hozzávetőlegesen 8 milliárdot költenek, ebből jut a somogyvári bencés apátságban a Szent László Nemzeti Emlékhely kialakítására, az ozorai Pipo várkastélyra és környezetére, valamint az Ős-Dráva Program látogatóközpontjára is. Sor kerülhet a zselici csillagoségbolt-park komplex turisztikai fejlesztésére és a Pécsi Állatkert funkcióinak bővítésére.
Az Észak-Magyarországra jutó több mint 12 milliárd forintból is 9 fejlesztés valósulhat meg, közte a hatvani Grassalkovich-kastély rekonstrukciója és a Széchenyi Zsigmond Kárpát-medencei Magyar Vadászati Múzeum. Tervbe vettek egy komplex idegenforgalmi fejlesztést Hollókőn, s bővülhet a mátraverebély-szentkúti Nemzeti Kegyhely.
Nyugat-Dunántúlon 3 program keretében több mint négymilliárd forintból fejlesztik az Eszterháza Közép-európai Kulturális Központ III. ütemét, a pannonhalmi Apátsági Major Látogatóközpontját, ezenkívül korszerűsítik a keszthelyi Festetics-kastélyt.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve