Budapesten négyzetméterenként átlagosan 244 ezer forint egy négyzetméternyi családi ház kivitelezési költsége. Az országos átlag 213 ezer forint, Pest megyében pedig 204 ezer forint az építés ára. A főváros után a második legdrágább Csongrád 227 ezer forinttal, harmadik pedig Hajdú-Bihar 219 ezer forinttal.
Legolcsóbban Nógrád megyében építkezhet, itt 188 ezer forint a négyzetméterenkénti építési ár, Borsod-Abaúj-Zemplénben 195, Veszprém megyében 198 ezer forint. Az országban máshol nem sikerült 200 ezer forint alatti négyzetméteráron kihozni a családi házak négyzetméterét.
A társasházi lakások fajlagos építési költsége a KSH szerint nem Budapesten, hanem Fejér és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a legmagasabb, 245 ezer forint, míg Budapesten 243 ezer forint az átlagos kivitelezési költség. A sort ebben a csoportban is Nórád zárja nulla forinttal, azaz eszerint tavaly egyetlen társasházi lakás sem épült a megyében.
Somogyban 195, Tolnában 200 ezer forint a társasházi lakások átlagára. Előbbi azért is különösképpen meglepő, mert a Balaton-parti társasházépítők jóval fővárosi árak föltött kínálják portékáikat.
Az építtetőnkénti bontásból az derül ki, hogy míg a természetes személyek 213 ezer forintból hoznak ki egy négyzetmétert, az önkormányzati építkezéseknél 192 ezer forint az építési költség, a vállakozások pedig 225 ezer forintból építenek egy négyzetméternyi lakást átlagosan.
A kivitelező típusa szerint a jogi személyiségű gazdasági társaságok építenek legdrágábban, 224 ezer forintért. Több fővállalkozó együttműködésből átlagosan 204 ezer forintért az egyéb jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaságok munkájának eredményeként 202 ezer forintért, az egyéni vállalkozások építéséből 201 ezer forintért jön létre egy négyzetmétert.
(Az építőipari gépek és szakemberek hiányáról itt és itt írtunk bővebben.)
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve
