A GVH gyorsított ágazati vizsgálatot indított a hőszigetelő anyagok hazai piacán, mert úgy látják, a verseny torzulhatott az áremelkedéssel küzdő szektorban.
Különösen a kőzetgyapot, üveggyapot, polisztirol hőszigetelő termékek árai emelkedtek nagymértékben – írja közleményében a versenyhivatal. Úgy látják, ez a verseny torzulásával függhet össze, és már tavaly óta kiemelt feladatként kezelik a drasztikus építőanyagár-emelkedéshez kötődő piaci torzulások, jogsértések feltárását.
Az építési beruházások általában a hőszigetelő anyagok intenzív felhasználásával járnak, ezért egy hirtelen áremelkedés közvetlenül érintheti az építkezések tervezhetőségét és a már megkezdett beruházások eredményes befejezését.
A vizsgálat eredményeit jelentésben közlik majd: erre a versenyhivatalnak egy hónapja van, de a határidő két alkalommal további egy-egy hónapra meghosszabbítható.
Az építőiparban ráadásul további áremelkedés várható: a kelet-európai ellátási lánc hónapok óta akadozik az ukrajnai háború miatt, az alapanyaghiány pedig a beszerezhető termékek árát is felhajtja.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve