A homlokzatfelújítás állványzatára feszített építési reklámháló a 2000-es években kezdett el terjedni Budapesten, sok olyan társasház felújítását segítve, aminek nem volt erre forrása.
Az üzletágnak hamarosan megjelentek az oldalhajtásai: tovább maradtak kint a plakátok, mint a felújítás ideje, sőt volt, hogy kiderült, hogy nem is folyt alatta semmilyen rekonstrukció. Elszaporodtak az óriás homlokzati molinók, amik már nem is kötődtek felújítási munkához.
A jövő hónap elejétől hatályos, közterületi reklámokra vonatkozó kormányrendelet egy tollvonással elintézte az egész piacot: 9 négyzetméterre leszabályozta az építési reklámhálók maximális nagyságát. Piaci szereplők szerint ott, ahol eddig száz négyzetméter volt a lépték, egy ilyen húzás teljesen ellehetetleníti a piacot. (Mi történik itt? Meghökkentő számok a magyar lakáspiacról.)
Pedig az építési reklámháló, ha szabályosan alkalmazzák, akkor jó a társasházaknak, mert ingyen felújíthatják a bevételéből az épületet; jó a városképnek, mert a város legfrekventáltabb, legszembeötlőbb pontjain nem omladozó, hanem helyrehozott homlokzatokat láthatnak a járókelők; és jó az önkormányzatoknak is, hiszen csak Budapesten százmilliós közterület-használati díjat szedhetnek be belőle.
További részletek az Indexen.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve