Az EU-28-ak között a magyar építőipar esett vissza legnagyobb mértékben - 18,8 százalékkal - tavaly, 15 százalékosnál nagyobb visszaesést csak Lettország, Szlovénia és Bulgária produkált hazánkon kívül. Az EU-28-ak építőipara átlagosan 1,4 százalékkal nőtt.
Az egy lakosra jutó építési termelés értékében durva regionális eltérésekről ad számot a KSH. Épületépítésben az országos átlag 2016-ban 71 ezer forintra rúgott, ám amíg ebből Észak-Magyarországon csak 44 ezer forintra futotta lakosonként, Közép-Magyarországon 106 ezer forint nőtt a fejenkénti termelési érték. Az egyéb építmények terén még nagyobb az távolság, a 60 ezer forintos országos átlagból Észak-Magyarországra csak 27 ezer, Közép-Magyarországra viszont 95 ezer forint jutott.
Az építőipari dolgozók átlagbére tavaly is jócskán lemaradt a nemzetgazdasági átlagtól. Míg a fizikai foglalkozásúak nettó nemzetgazdasági átlagkeresete 121 ezer forintot tett ki, az építőiparban dolgozók csak 106 ezer forintot vihettek haza. A szellemi foglalkozásúak körében 236/206 ezer forint volt a nemzetgazdasági, illetve az építőipari nettó átlagbér.
Tízezer lakosra országos átlagban 10 új lakás jutott 2016-ban, ám a hét régióból öt jóval ez alatt teljesített. csak Nyugat-Dunántúlon (21,4) és Közép-Magyarországon (16,2) sikerült túlszárnyalni az átlagot, Észak-Magyarországon pedig tízezer lakosonként összesen 2,7 új lakást sikerült tető alá hozni az év során. Az új lakások száma pedig 21 ezerről 10 ezerre feleződött 2010-2016 között.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve