Az új szabály szerint az új bérlőnek a tulajdonos maximum 10 százalékkal magasabb díjat szabhat meg, mint a hasonló ingatlanok helyi átlagára - derül ki a Guardian cikkéből. Az új építésű, illetve a teljes körű felújításon átesett ingatlanokra nem vonatkozik a korlátozás, azért, hogy ne fogja vissza az építéseket.
A német igazságügyminiszter szerint az átlagos jövedelműek számára is elérhető bérlakásokat kell biztosítani, s elfogadhatatlannak nevezte, hogy egyes helyeken 30-40 százalékos is lehet a drágulás. A lépéssel a bérlők és a tulajdonosok érdekeit akarják egyensúlyba hozni, azaz továbbra is fontos, hogy a befektetők keressenek az üzleten, de azt is tudomásul kell venni, hogy a bérlakások nemcsak árucikkek, hanem az emberek otthonai is - hangsúlyozta az igazságügyminiszter.
Németország 16 régiójában, a következő öt évben olyan nagy városokat érint a korlátozás, mint Berlin, Hamburg, München, vagy a virágzó egyetemi helyszínek, mint például Freiburg, Heidelberg, vagy Tübingen. Ráadásul az ügynöki jutalékot a jövőben annak kell fizetni, aki a megbízást adta, vagyis zömében a tulajdonosoknak.
A német lakásbérlők egyesülete üdvözölte a javaslatot, de további intézkedéseket szorgalmaznak a lakáspiac stabilizálása érdekében. Úgy vélik, a bérleti díjak növelésének limitálása nem csodaszer, és nem vezet alacsonyabb tarifákhoz, mivel a lakáspiac igazi problémája inkább az új építésű ingatlanok hiánya. Amíg ebeen nem lesz változás, addig a korlátozás csak rövid távon hoz megoldást - állítják a szakértők.
Az emelés maximalizását ellenzők szerint a növelési plafon meghatározása csak a középosztálybeli bérlőkön segít, míg azok az alacsonyabb jövedelműek, akik nem engedhetik meg maguknak az átlagos bérleti díjakat, tovább küszködnek a lakáskeresésel a vonzó városok központjaiban.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve