Az idei első öt hónap forgalma 33 224 darab tranzakció, amely a 2011-es évnél csupán 2 százalékkal jobb eredmény. A paneleket a keleti országrészben átlagosan 6,4 millió forintért vásárolták, a Dunától nyugatra 6,7 millió forintot költöttek. Pesten már 7,9 millió, míg Budán több mint 9,3 millió forint volt a tranzakciók átlagos értéke. A keleti országrész tégla lakásainak átlagára 8 millió, a nyugatié 10 millió forint volt. A fővárosban átlagosan közel 10 millióért vásároltak, a pesti belvárosban viszont 16,5 millióért, Budán pedig 22 millió forint felett.
A kerületek népszerűségi versenyét továbbra is a XIII. és XIV. kerületek vezetik. Ezeket a leendő vásárlók mintegy 18 százaléka megjelöli, mint lehetséges célpontot az ingatlanvásárláshoz. Az elmúlt hónaphoz képest nőtt a belváros népszerűsége, kerületenként 1-1 százalékkal. Közülük a VI. ker. után a legnagyobb az érdeklődés, ezt a vevők 14 százaléka jelöli meg. Összességében továbbra is a budai és a belvárosi, vagy azzal közvetlenül szomszédos pesti lokáció a legvonzóbb.
A fővárosi vevők közül minden harmadik továbbra is első lakás vásárló. Második legnépesebb tábor a befektetőké, akik 13 milliót költöttek lakásonként. Nagyobb lakást a vevők 18 százaléka vett Budapesten, közel 19 millió forintos átlagon. Ők közel 90 négyzetméteres ingatlanokat vásároltak. Vidéken 35 százalékra nőtt az első lakást vevők tábora, ők 8,1 milliót költöttek átlagban, 63 négyzetméteres ingatlanjukra. A befektetők itt 17 százalékos részarányt képviseltek májusban.
Vidéken továbbra is a 40-60 négyzetméter közötti méret a sláger 44 százalékban, de minden tizedik vevő ennél kisebbel is beéri. Pest megyében ebben a hónapban kicsit kevesebben vásárolták a kedvelt 5-10 milliós ingatlanokat, helyette a drágábbaké volt a főszerep. Budán minden második eladott ingatlan a 40-60 négyzetméteres kategóriába esett. A 400 ezer forintos négyzetméter árú ingatlanok aránya 20 százalék volt, alig kevesebb, mint a legnépesebb csoporté, a 22 százalékot kitevő 200-250 ezres ingatlanokét.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve