A szakértő szerint 2019 első hónapjaiban több adásvételt kötöttek, mint az előző év azonos időszakában, ám ez a lendület folyamatosan kifulladt. Nyár közepe óta - elsősorban a jó hozamot biztosító szuperállampapír miatt - a befektetők helyét fokozatosan a saját célra vásárlók vették át az ingatlanpiacon.
A változás nem feltétlenül hoz olcsóbb árakat, de a vevők jobb pozícióba kerülhetnek - vélekedett Balogh László, aki szerint a nagyvárosokban a társasházi lakások a legkelendőbbek. A legkeresettebbek 2019-ben a panellakások voltak, amelyek ára is dinamikusan emelkedett az elmúlt években, 2020-ban azonban már nem számítanak további jelentős áremelkedésre. Elmondta, idén népszerűek voltak az új építésű lakások is.
Ez többi között az ötszázalékos lakásáfának és annak köszönhető, hogy 2019-ben valószínűleg évtizedes rekordot dönt a megépülő lakások száma - emelte ki.
A magas nagyvárosi lakásárak a környező kistelepülések ingatlanpiacának élénkülését okozták - jelentette ki Balogh László.
Az pedig, hogy júliustól a falusi csokot (családi otthonteremtési kedvezmény) már a használt lakások esetében is igénybe lehet venni felújítási megkötésekkel, a kistelepülések lakásállományának minőségi javulását is eredményezi - mondta.
A szakértő arról is beszélt, hogy az elmúlt évek ingatlanpiaci fejlődése a külföldiek szemében is feltette Magyarországot a nemzetközi lakáspiaci térképre. Idén minden huszadik vásárló volt külföldi a magyar lakáspiacon. Arányuk Budapesten majdnem tíz százalékot ért el, a balatoni ingatlanok pedig főként a Nyugat-Európából érkező vevők között voltak népszerűek - tette hozzá.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve