Minden új épületnek kötelező a „közel nulla” energetikai teljesítmény elérése július 1-től – emlékeztet közleményében a Wienerberger. Nagyobb teljesítményű fogyasztás esetén ugyanis nem kaphatnak használatbavételi engedélyt az épületek. Ráadásul az új szabály szerint az épület energiaigényének legalább 25 százalékát megújuló forrásokból kell fedezni.
A cég 147 négyzetméteres budapesti mintaházában már készültek egy hasonló változtatásra, ezért 2015 szeptemberéből hat éven keresztül a házban lévő monitoring rendszerrel mérték a fogyasztást. Kiderült, hogy a teljes éves rezsiköltség 150 és 200 ezer forint között alakult. Az egyrétegű kerámia falazattal borított ház teljesíti az elvárt követelményeket még hidegebb téli időjárás, vagy magasabb belső hőmérséklet mellett is.
Az épület energiahatékonyságát a passzív rendszerek (épületburkok hőszigetelése, nyílászárók tájolása, árnyékolása) és az aktív rendszerek (hővisszanyerős szellőztetőgép, hőszivattyú, felületfűtés/hűtés) egyaránt befolyásolják, és az épület formája is aktívan részt vesz a nyílászárók árnyékolásában.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve