Az elmúlt egy-két évben befektetési céllal, részben lakáshitelből vásárlók ugyanis a hitelmoratórium lejártával eladhatják az ingatlanukat - derül ki az ingatlan.com friss elemzéséből.
A befektetési célú vásárlók egy része 2018-ban és 2019 első felében lakáshitelből finanszírozta a lakásvételt és a kiadásból, majd elsősorban a turistákat célzó rövid távú lakáskiadásból, azaz lakáshotelezésből származó bevételből fizette a törlesztőrészletet. A járvány miatt azonban töredékére esett a Budapestre látogató turisták száma, így e lakások jelentős része jelenleg üresen áll vagy hosszabb távra adták bérbe.
Kapcsolódó
A kínálat növekedése miatt viszont az albérletárak is 10-15 százalékkal csökkentek március óta. Az érintett befektetőknek az általános hitelmoratórium márciusi bevezetése még adott egy kis haladékot.
A befektetők egy részére azonban nem vonatkozik majd a moratórium meghosszabbítása, ezért - mivel a lakás kiadásából nincs vagy jóval alacsonyabb lehet a bevételük - lehet, hogy eladósorba kell tenniük az adott lakást. Kisebb bevételek mellett nekik már egyáltalán nem biztos, hogy kijön a matek, ha a törlesztőrészleteket ismét fizetni kell - mondta Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.
Az utóbbi években a fővárosban vásárlók 30 százaléka befektetési céllal vett ingatlant, így az ingatlan.com becslése szerint körülbelül 4-5 ezer lakásról lehet szó, amelyeknél felmerülhet a lakáseladás. Ez a mennyiség a budapesti adásvételek éves forgalmának 10-12 százalékát teheti ki. Balogh László szerint azok is lépéskényszerbe kerülhetnek, akik az elmúlt 3-4 évben lakás-takarékpénztári konstrukciót is indítottak a hitelből történő befektetési célú lakásvásárlás mellett. Ők az államilag támogatott megtakarítási idő lejárta után a felhalmozott összegből tervezték csökkenteni a lakáshitelből fennmaradó tartozásukat, így csökkentve a kiadásokat.
A portál adatai szerint szeptember végén az eladásra kínált budapesti használt lakások medián négyzetméterára 715 ezer forint volt. (Ez azt jelenti, hogy meghirdetett lakások felét ennél alacsonyabb, másik felét pedig magasabb áron kínálták.) Ez 1 százalékos emelkedést jelent, lényegében stagnálásnak felel meg éves összevetésben.
A VII. kerületben 813 ezer forintnál tart az átlagos négyzetméterár, ez viszont már 4 százalékkal marad el az egy évvel korábbitól. A szakember szerint, ha sokan döntenek az eladás mellett, az olyan hullámot generálhat a belvárosi kerületekben, amely akár a külső kerületekbe kigyűrűzve is alacsonyabb árakat eredményezhet.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve