A lakásfelkészítés, azaz "home staging" fontos tényező egy ingatlan eladásánál, mert egy jól bemutatható és szép lakás előbb és magasabb áron kel el, mint egy elhanyagolt, rossz állapotú, vagy csak annak látszó lakás. Vagyis a befektetett energiával pénzt lehet keresni és időt lehet spórolni - véli Balla Ákos, a Balla Ingatlan vezérigazgatója.
A szakértők szerint az ingatlanpiac ma szinte "ki van éhezve" a jó minőségű, igényes, jól funkcionáló ingatlanokra.
Kapcsolódó
Balla Ákos szerint annyit érdemes megtenni, hogy az átlagosnál nagyobb rendet tartunk, amikor meghirdetjük a lakásunkat. Ha pedig vevő érkezik, akkor őt úgy várjuk, mint ha egy vendéget fogadnánk.
A felesleges holmikat ki kell dobni, áttekinthető, körbejárható állapotot kell megvalósítani, ami megmutatja az ingatlan adottságait és lehetőségeit. Emellett a szükséges karbantartásokat is érdemes kivitelezni, ami nem feltétlenül felújítást jelent.
Felújításra szükség lehet a könnyebb értékesíthetőség érdekében, ennek azonban nem szabad arra irányulnia, hogy a hibákat próbáljuk meg eltakarni vagy elfedni, mondjuk egy festéssel. Emellett fontos, hogy ne merülhessen fel ennek a gyanúja sem. A rejtett hibák eltakarása ugyanis nem csak etikátlan, hanem ezek miatt a vevő később pereskedhet és kártérítést érvényesíthet - mondta Balla Ákos.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve