Az érintett ingatlanok közül öt a XII. kerületben található, a legkisebb 2370, a legnagyobb 25,3 ezer négyzetméter alapterületű. A forgalomképessé tételről szóló előterjesztésben ezeken felül szerepel egy 70 négyzetméteres VII. kerületi, egy 64 négyzetméteres X. kerületi és egy 61 négyzetméteres XV. kerületi lakás - írta az MTI.
A Csomós Miklós oktatási és kulturális, illetve Bagdy Gábor pénzügyi területért felelős főpolgármester-helyettes által jegyzett javaslat szerint az üresen álló, a korábbi feladatra alkalmatlan ingatlanok őrzése és a vis maior káreseményekből eredő helyreállítások nagy anyagi terhet rónak az ágazatra, ezek fedezetét a működési kiadásokból kénytelenek finanszírozni. A városvezetők megjegyzik, hogy az ingatlanok többsége teljes felújítást igényel.
A nyolc ingatlan nyilvántartási értéke mintegy bruttó 2,899 milliárd forint, azaz a gyermek- és ifjúságvédelmi ágazat ingatlan vagyonértékének több mint 13 százaléka.
Az indítvány szerint a kiköltöztetendő telephelyeken teljes körű leltározás, selejtezés után "a továbbiakban hasznosítható tárgyi eszközök költöztetése és lomtalanítása szükséges". A kiürítésre 2,4 millió forintot különítenének el.
A javaslat kitér arra is, hogy amennyiben az értékesítésből a fővárosi önkormányzatnak bevétele lesz, úgy korábban kezdődhet meg a 2011-2014-es ciklusra tervezett, 450 millió forint összértékű új egészségügyi gyermekotthon építése. Ez a XII. kerületi Széchenyi emlékúton működő gyermekotthont váltaná ki, amely egy műemléki villaépületben működik. Az épületben halmozottan fogyatékos gyermekeket gondoznak, ugyanakkor az épület elrendezése erre nem alkalmas, és nem is tehető akadálymentessé.
Az új otthont a fővárosi önkormányzat csecsemőket, kisgyerekeket és fogyatékosokat befogadó gyermekotthonainak Soroksári úti telephelyén építenék fel.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve