A Somogy Megyei Főügyészség az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében azt írta: a 49 éves nő büntetett előélete miatt édesanyja nevére alapított ingatlanközvetítő céget, hogy rendezze a korábban elkövetett bűncselekményei következményeként keletkezett jelentős tartozásait.
A vádlott, a vevőkkel kötött megállapodást megszegve, a neki átutalt pénzt eltette, ahelyett, hogy ingatlanok tehermentesítésére fordította vagy vételárrészlet címén az eladóknak továbbította volna. Üzelmei leplezésére több okiratot, köztük tulajdoni lapot, adásvételi szerződést hamisított.
Előfordult, hogy a jó meggyőző képességű nő ugyanazt az ingatlant többször is "eladta". Az egyik sértettet három ingatlannal csapta be, ezzel 37,2 millió forintot csalt ki tőle - írták.
Az adósságspirálba került vádlott az ingatlanügyletekből magára költött összegeken felül az ismerőseitől kapott kölcsönöket sem fizettette vissza. A nő 14 embernek 130 millió forint kárt okozott, ebből 12 millió forint térült meg.
Az ügyészség azt indítványozta a bíróságnak, hogy a visszaeső, letartóztatásban lévő ingatlanost - ha tetteit az előkészítő ülésen beismeri és lemond a tárgyalásról - jelentős kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás bűntette és más bűncselekmények miatt ítélje 8 év börtönre, emellett véglegesen tiltsa el az ingatlanforgalmazói tevékenységtől.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve