Meglepő kettősségről ír a portál friss elemzése. Balogh László vezető gazdasági szakértő szerint a nyár óta csökkenő budapesti kereslet miatt egyre tovább tovább tart az ingatlanok értékesítése, ami növekvő kínálattal párosul. A két hatás pedig összességében lelassíthatja a fővárosi árnövekedést. A visszaesés azonban nem egyformán érinti a különböző árkategóriába tartozó lakásokat. Míg az olcsóbb lakásoktól elpártoltak a vevők, a drágábbak iránt nő az érdeklődés.
Június óta a 20 és 30 millió forint közötti áron kínált lakások iránti kereslet majdnem 50 százalékkal, a 30-40 millió forintos lakásoknál pedig 17 százalékkal esett vissza az előző év azonos időszakához viszonyítva. A 40-50 millió forintos kategóriában 10 százalékos a keresletcsökkenés. Ezzel szemben az 50-70 millió forintos sávban gyakorlatilag az eddigi szinten stagnál az érdeklődők száma. Az elemzésből az is kiderül, a 20-30 milliós kategória kínálat tavalyhoz képest mintegy 25 százalékkal csökkent.
A drágább lakások iránt ugyanakkor erősebb a kereslet: a 70-80 millió forintos táborba tartozó lakásokra 6 százalékkal, a 80-90 milliós ársávba tartozókra pedig 16 százalékkal lett nagyobb az igény. Igaz, összességében az érdeklődők száma alacsonyabb, a 70-80 milliós lakásokat például ötöd annyian keresik, mint a 30-40 milliós ingatlanokat - olvasható az elemzésben.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve
