Bár még csak két hónap telt el az évből, a lakáspiac erős évre számíthat a legfrissebb adatok szerint - derül ki az ingatlan.com legújabb elemzéséből. Az eladó lakások iránti érdeklődések száma 20 százalékkal növekedett tavaly februárhoz képest. A portál szakértőinek becslése idén februárban 10 200 hasznát lakóingatlan cserélhetett gazdát, ami éves szinten 2 százalékos, idén januárhoz képest pedig 9,6 százalékos emelkedést jelent.
Balogh László, a portál vezető gazdasági szakértője szerint számítani lehetett arra, hogy az állami lakásprogram új elemeinek kedvező hatása hamar láthatóvá válik. Januárban még a tranzakciók száma 2 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól, februárban viszont már 2 százalékos volt a többlet.
A lakáseladásokhoz kötelezően készítendő energiatanúsítványok és az ingatlan.com-on meghirdetett ingatlanok iránti kereslet adatai szerint a felújítandó, nagy energiafogyasztású lakások száma jelentősen nőtt a forgalomban. A két legrosszabb energetikai kategóriába (II és JJ) sorolt ingatlanokra 17 százalékkal több energiatanúsítvány készült mint tavaly februárban.
A következő hónapokban még erőteljesebben növekedhet a lakáspiaci forgalom tavalyhoz képest, de ebben a koronavírusnak meghatározó szerepe lehet. Tavaly tavasszal ugyanis a járvány magyarországi megjelenése miatt visszaestek az eladások, ami miatt idén márciusban és áprilisban akár 40-50 százalékkal több adásvételre is sor kerülhet éves összevetésben - olvasható az összefoglalóban.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve