Az aláírt megállapodás értelmében a baranyai megyeszékhely önkormányzata vált a magasház tulajdonosává - közölte Csizi Péter, a baranyai megyeszékhely fideszes alpolgármestere. A részletekről Páva Zsolt polgármester csütörtök reggel ad tájékoztatást az újságíróknak, az épület hivatalos birtokba adásakor. A pécsi önkormányzat már az év elején jelezte, hogy ha az épületet eddig birtokló La Torre 2008 Kft. ellen felszámolási eljárás indul, akkor az önkormányzat ennek során meg kívánja szerezni a létesítményt, hogy azt később kormányzati támogatások felhasználásával lebontassa.
Az épület visszavételéhez vélhetően állami segítség is kellett. Mint ismert, a tulajdonos kft.-t a kormány idén áprilisban - más ingatlanforgalmazókkal együtt -stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetté minősítette. A cég felszámolását az állami felszámoló, a Nemzeti Reorganizációs Nonprofit Kft. végzi, minden tevékenységét a felszámoló hagyja jóvá.
A Baranya Megyei Kormányhivatal a veszélyessé vált épületre tavaly ősszel adott ki bontási határozatot, amely ez év elején vált jogerőssé. Az ingatlan tulajdonosa elkészítette a bontási tervet, a dokumentum tavasszal vált jogerőssé.
A kormánymegbízotti tisztségétől azóta országgyűlési képviselői mandátuma miatt megváló Hargitai János januárban újságírók érdeklődésére azt mondta, hogy a magasház esetén robbantásról szó sem lehet, az ingatlant fölülről lefelé haladva, fokozatosan bontják el, és az érintetteknek mindent meg kell tenniük annak érdekében, hogy garantálják a környék biztonságát.
Maros József építőmérnök, statikus korábban az MTI-vel azt közölte: az építmény bontása, és elemeinek, törmelékeinek elszállítása egymilliárd forintba is kerülhet. Véleménye szerint a magasház különösebb veszélyhelyzet kialakulása nélkül lebontható. A 80 méter magas épület 20 ezer tonnányi vasbetonból épült, ez mintegy 1500 vagonnyi törmeléket jelenthet.
Hozzátette, az 1975-ben átadott, 1989-ben életveszélyessé nyilvánított és kiürített épületet azzal az igénnyel erősítették meg 2003-ra, hogy lakóházként, kollégiumként, idősek otthonaként vagy irodaépületként hasznosulhat. A számítások eredménye azonban mindig az volt, hogy a ház rekonstrukciója és fenntartása többe kerülne, mintha a helyén egy újat emelnének.
A magasház többször is gazdát cserélt 1989-es kiürítése óta. A legutóbb 2008-ban, Tasnádi Péter szocialista polgármester idején adta el azt a pécsi önkormányzat a spanyol Grupo Milton befektetői csoport projektcégének, a La Torre 2008 Kft.-nek egy ingatlancsomag részeként, abban bízva, hogy azt az új tulajdonos hasznosítja.
A spanyolok végül nem tudták megvalósítani szándékaikat, sőt a bontási határozat tavalyi elrendeléséig többször fel kellett szólítani őket, hogy gondoskodjanak az épület bekerítéséről, őrzéséről. Több ízben ugyanis illetéktelenek hatoltak be a létesítménybe, olykor emiatt súlyos tárgyak, fém alkatrészek hullottak le a ház tövéhez, balesetveszélyt teremtve ezzel.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve