Az egymilliárd dolláros projekt ötlete 1997-ben merült fel először, 2001-ben már kaszinókoncesszióról folytak a tárgyalások. A fejlesztés végül 2011 januárjában sem indult meg, holott akkor kellett volna megkezdeni a működést, így azóta napi 1,37 millió forint kötbér terhelte a beruházás legutóbbi tulajdonosát, az amerikai Hard Rock-ot.
A központi kaszinón kívül eredetileg terveztek egy 78 méter magas, 316 szobás luxusszállodát, de golf-, sőt: autóverseny-pályát is, valamint egy négyezer férőhelyes konferencia-központot, több éttermet és bárt és wellness-központot is.
A tavaly májusban megkötött koncessziós szerződések alapján az idén nyolc kaszinó működhet Magyarországon, ezek után 6,2 milliárd forintos játékadó-bevétellel számol az NGM 2015-ben - közölte a tárca az MTI megkeresésére. Öt kaszinó Budapesten, egy Sopronban, egy Nyíregyházán és ugyancsak egy Debrecenben üzemelhet, ugyanakkor az NGM azt is jelezte: a NAV honlapján elérhető, publikus adatok alapján jelenleg hat játékkaszinónak van engedélye.
A három budapesti játékkaszinót a Las Vegas Casino Kft. koncesszióba vevő koncessziós társaságai, a nyíregyházi és debreceni játékkaszinókat pedig az Aranybonusz 2000 Kft. koncesszióba vevő koncessziós társaságai üzemeltetik. A Casino Sopron működését a korábbi koncessziós szerződés alapján a 10+5 éves koncessziós időszak leteltéig, 2015. december 31-éig folytathatja - áll az NGM válaszában. A törvény szerint 11 kaszinó működhet Magyarországon.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve