Megkötötték a főváros idei legnagyobb ingatlanüzletét. Az SCD-csoporthoz tartozó, felszámolási eljárás alatt lévő Akadémia Park Kft. egyik legjelentősebb - ám félbemaradt - budapesti fejlesztését a meghirdetett irányár felett, 10,1 milliárd forintért értékesítette a felszámoló Cash&Limes Zrt. A Hűvösvölgy legszebb részén levő 12,6 hektáros terület és az ezen elhelyezkedő két felújított irodaépület - az Officinum és Trafó irodaház - vevője egy svéd projektcég.
A Napi.hu úgy tudja, hogy a skandinávok mögött egy orosz vevő áll. A vételárat, amely felszámolás során kimagaslóan a legmagasabb értékűnek számít, a vevő legkésőbb az év végéig utalja át, de ehhez az is kell, hogy néhány jogi ügyet lezárjanak. Szakmai körökből úgy értesültünk, hogy a svéd-orosz vevő akkor is fizet, ha netán ezekben nem születik megállapodás - igaz, akkor csökkentik a vételárat.
Az egykori kadétiskolára kidolgozott nagyszabású fejlesztési elképzelések - amelyek tavaly nyáron futottak végleg zátonyra - közül eddig csupán a két irodaház valósult meg, az önálló városközpont, szórakoztató- és sportlétesítmények nem. A fejlesztés, amelyet az egykori SCD-csoport kezdett el minden bizonnyal folytatódik, ám azt még nem tudni, hogy milyen ütemezésben. Mivel a terület többi épületére még nincs érvényes építési engedély a legkorábbi dátum a kezdésre 2014 nyara-ősze.
A vételáron az ingatlanfejlesztést hitelező két bank, az OTP és az MKB osztozik majd. Ők ketten 16 milliárd forintnyi hitelt nyújtottak a beruházásnak. Az Akadémia Park Kft.-nek 5 százalékban a II. kerületi önkormányzat is tulajdonosa volt. A kerület 6,819 milliárd forintot fizetett az államnak az egykori kadétiskola területéért, majd az SCD 6,851 milliárdért vette meg ezt. A II. kerület 32 millió forintot, plusz egy ötszázalékos üzletrészt szerzett a projektcégként létrehozott kft.-ben, ráadásul a 99 évre használati jogot kaptak a telken álló lovardára is.
A különlegesnek számító "városrész" megvalósítására jó esély kínálkozik, mert a Napi.hu értesülései a befektető is ezt tervezi.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve