A Magyar Közlönyben megjelent határozat hivatkozik a gazdaságvédelmi akciótervre, továbbá a Modern Városok Program keretében a kormány és Székesfehérvár önkormányzata közötti együttműködési megállapodásra.
A multifunkciós sportcsarnok építésére az állami Beruházási Ügynökségnek kell feltételes közbeszerzést kiírnia. Ennek eredménye után az emberi erőforrások minisztere terjeszti a kormány elé a támogatási igényt, a kifizetések ütemezésének bemutatásával.
A sportcsarnok beruházás előzményéről a 444.hu számol be. Ez az aréna a székesfehérvári jégkorongcsapat otthona lesz. Régóta tervezik, annyira, hogy közbeszerzésen már kivitelezőt is kiválasztották 2018 őszén. Orbán Viktor "kötélbarátjának" barátjának, Garancsi Istvánnak a cége nyert, 25 milliárd forintos ajánlattal. Csakhogy 2019 elején a kormány lefújta a beruházást arra hivatkozva, hogy túlságosan drága a beruházás. Az idő addig mindenképpen az árnak dolgozott: a kormányfő már 2013-ban megígérte a csarnokot, akkor 5-7 milliárd forintra becsülték a költségeket. 2016 végére készült volna el, de átadás helyett ekkor csak a látványterveket mutatták be, és már 13 milliárdos költségekről beszéltek. Ebből lett 25 milliárd forintos a projekt.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve