A Szabó Zsolt fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkárnak címzett javaslatcsomagot a Kothencz János polgármester-jelölti programjában szereplő célok sugallták - írták.
Kothencz János a javaslatokban az eddig részben megvalósított hőszigetelés és nyílászárócsere mellett a lakások energetikai korszerűsítésére helyezi a hangsúlyt, valamint a napkollektorok telepítését és a környezetbarát, olcsóbb zöld távfűtés kiépítését is célként határozta meg.
Az eddigi felújítások következtében ugyanis nem csökkent a társasházak energiafelhasználása, sőt a közös költségek emelkedtek. "Javaslataink célja, hogy az energetikai felújítások ne igényeljenek lakossági önerő-hozzájárulást" - idézték a közleményben Kothencz Jánost.
A csongrádi megyeszékhelyen csaknem ötvenezer ember él panelházakban, az épületek felújításával megtakarítható energia a környezetvédelem szempontjából is fontos. Az épületek korszerűsítését uniós források mellett a szén-dioxid-kvóták értékesítéséből származó bevételből, a zöldgazdaság-finanszírozásból, kedvezményes hitelekből és költségvetési forrásokból lehet finanszírozni - áll a közleményben.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve