Eszerint 2017 végi határidővel a Belügyminisztérium az Országház utca 28-32., illetve az Úri utca 49-51. szám alatti épületegyüttesbe költözik, míg a Nemzetgazdasági Minisztérium a Szentháromság tér 6. szám alatt kap helyet.
A kormány felkérte a Miniszterelnökséget vezető minisztert, hogy folytassa le az egyeztetéseket a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnökével az érintett ingatlanok tulajdoni helyzetének rendezéséről.
A kormány a nemzeti fejlesztési minisztert pedig arra utasította, hogy tegye meg a szükséges intézkedéseket a Belügyminisztérium felszabaduló épületeinek értékesítésére, illetve hasznosítására, azzal a kikötéssel, hogy mindkettő az állam számára legelőnyösebb feltételekkel történjen.
A határozat kitér arra is, hogy a Szentháromság tér 6. szám alatti, egykori pénzügyminisztériumi épületet eredeti állapotában kell helyreállítani, és gondoskodni kell az ott működő Magyar Nemzeti Levéltár elhelyezéséről is.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve