Az egy lakosra jutó építőipari termelés Budapesten volt a legmagasabb, kétszerese az országos átlagnak. Nógrád megyében a mutató értéke az országos átlag 22 százalékát érte el - derül ki a KSH friss, megyei összesítéséből.
Míg Budapesten 183 ezer forint volt a fejenkénti építőipari termelés értéke, a listán második helyen álló Bács-Kiskun megyében csupán fejenként 115 ezer forintot állított elő az ágazat. Csongrád 99 ezer, Komárom-Esztergom megye 94 ezer forinttal még épp meghaladja a 90 ezer forintos fejenkénti országos átlagot, a sorban következő többi megye teljesítménye azonban mind az alatt marad.
Heves, Békés és Nógrád megyében még az 50 ezer forintot sem éri el az építőipari termelés lakosonkénti értéke, a Nógrád megyei adat mindössze 20 ezer forintnyi lakosonkénti értékről tanúskodik.
A legalább 5 főt foglalkoztató építőipari vállalkozások székhely szerinti adatai alapján a 2016 I-III. negyedévében előállított 887 milliárd forint termelési érték összehasonlító áron negyedével kevesebb, mint egy évvel korábban.
Komárom-Esztergom és Csongrád megye kivételével mindenhol csökkent az építőipar teljesítménye. A legnagyobb visszaesés Vas megyében következett be, ahol 57 százalékkal zuhant a termelés volumene. A legkisebb csökkenést Fejér megyében mérték (11 százalék).

Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve