Az elmúlt három hónap termelési helyzetének megítélése márciusban - a szezonálisan kiigazított adatok alapján - romlott az előző hónaphoz képest. (Hasonlóan kedvezőtlen értékelést utoljára 2013 októberében mértek.) A nyers adatok is negatív irányú változást tükröznek: márciusban a növekvő és csökkenő termelésről beszámoló cégek aránya 15, illetve 32 százalék, míg februárban ugyanez a két arány 18 és 25 százalék volt. A romlás mindkét építmény-főcsoport esetében tetten érhető, ugyanakkor a közepes méretű cégek továbbra is elégedettebbek, mint a kisebbek.
Egy évvel ezelőtt az elmúlt időszaki termelés megítélése a jelenleginél némileg kedvezőbb volt: 2014 márciusában 15 százalék számolt be növekvő termelési tevékenységről, míg csökkenésről 28 százalékuk tudósított.

A rendelésállományok összesített értékelése - a szezonálisan kiigazított adatok alapján - márciusban alig változott az előző hónaphoz képest. A nyers - azaz szezonálisan nem kiigazított - adatok is lényegében változatlan helyzetet jeleznek: márciusban a válaszadó vállalkozások 8 százaléka számolt be magas, míg 37 százalékuk alacsony rendelésállományról. Ugyanez a két arány februárban 12 és 40, egy évvel ezelőtt 15 és 39 százalék volt. A magas- és mélyépítéssel foglalkozó cégek helyzetértékelései között immár nincs különbség. A nagy és a közepes méretű vállalatok viszont továbbra is elégedettebbek a rendelésállományukkal, mint a kisvállalkozások.
A foglalkoztatási várakozások - a szezonálisan kiigazított adatok alapján - márciusban nem változtak az előző hónaphoz képest. A nyers adatok is csak hibahatáron belüli elmozdulásra utalnak. Márciusban a cégek 14 százaléka készült a létszám bővítésére, míg 16 százalékuk elbocsátásokat tervezett. Februárban ugyanez a két arány 15 és 18, egy évvel ezelőtt 17 és 19 százalék volt.
Stabil árakra számíthatunk
Márciusban az áremelést és az árcsökkentést előre vetítő cégek aránya megegyezett. A válaszadó vállalatok döntő többsége (78 százaléka) most is stabil árakra számít.
Még mindig a kereslethiány a legfőbb korlátozó tényező
Az építőipar fejlődését korlátozó három legfontosabb tényező a kereslethiány, a bizonytalan gazdálkodási környezet és a vevők fizetési késedelmei. Mindazonáltal ezek említési gyakorisága a korábbi évekénél jóval kisebb. Idén márciusban a kedvezőtlen időjárás az elmúlt éveknél jobban zavarta a termelőket.
Az építőipari termelők a magyar gazdaság rövid távú kilátásait - hasonlóan az előző hónaphoz - némileg pozitívabban látják a szezonálisan kiigazított adatok alapján. A nyers adatok is enyhe javulást jeleznek. Márciusban a válaszadóknak egyaránt 19-19 százaléka számított javulásra és romlásra, februárban ugyanez a két arány rendre 16 és 19 százalék volt.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve