A lap cikke szerint habár a szakemberek szerint alapesetben irodaházzal több bevételre tudnak szert tenni az ingatlanos cégek, az öt százalékra csökkentett forgalmi adó és a jelentősen kibővített otthonteremtési program a társasházakra irányíthatja a figyelmet.
A Magyar Időknek nyilatkozva Nagy Tibor, az Otthon Centrum Solutions üzletfejlesztési vezetője arról beszélt, hogy az általános piaci tapasztalat szerint azok a helyszínek, amelyek bériroda vagy lakóház építésére egyaránt alkalmasak, ott a fejlesztők inkább előbbi lehetőséget választják. A lakóingatlanok építésének öt százalékra csökkentett forgalmi adója és a családok otthonteremtési kedvezményének (csok) bővítése ugyanakkor komoly változást hozhat ebben. Már most van olyan jó fekvésű budapesti telek, amelyre eredetileg irodaházat terveztek, de amelyért rövid idő alatt két-három, társasházat tervező érdeklődő is jelentkezett már. Ez a lehetőség alapvetően Bel-Budán, Pest központjában és a Váci úti folyosón adott.
Kapcsolódó
Takács Ernő, az Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület elnöke szerint robbanásszerű változás nem várható, ám komplex fejlesztők - vagyis akik nem kizárólag irodaházakkal foglalkoznak - mérlegelhetik azt a lehetőséget, hogy a közeljövőben elsősorban lakóingatlanokkal foglalkozzanak. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy irodaházakból ettől még nem lesz kevesebb, hiszen azon a piacon is vannak igények.
A cikk arra is kitér, hogy közben a kormány - annak érdekében, hogy a családok mielőbb hozzájuthassanak a csokhoz - részletes tájékoztatást küldött a programról a bankoknak. A nemzetgazdasági tárca tájékoztatása szerint a kabinet minden bankot arra kért, tegyenek meg mindent azért, hogy a családok mielőbb élhessenek az otthonteremtési program kedvezményeivel és a támogatásokat minél hamarabb folyósítsák. Az FHB és az OTP után rövidesen az Erste Bankban is elérhető lesz a csok.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve