A Fannie, a Freddie, illetve a szövetségi lakáshivatal (FHA) tulajdonában mintegy 250 ezer ingatlan áll, ráadásul a bedőlt jelzáloghitelesek adatai feldolgozásának tavalyi elhúzódása miatt ez az elkövetkező hetekben jelentős tétellel gyarapodhat - írta a CNBC.
A késedelmek folytán viszont a sokkal több bedőlési eljárás indul mint amennyit effektíve árverezni is tudnának (ettől függetlenül a lakókat általában az eljárás megindításakor kilakoltatják, így a házak hosszú hónapokig üresen állnak).
Ennek kiküszöbölése érdekében indítanák be a programot, amelynek során egy füst alatt 50, 100 vagy akár 500 ingatlant is vásárolnának, adott esetben egymilliárd dollárt meghaladó tételben az előzetes felmérések alapján élénk érdeklődést mutató hedge fundok és bankok.
Megoldást kell viszont még találni az értékesítések után az ingatlanok bérbeadására létrehozott vállalkozások finanszírozására, ezidáig ugyanis ennek hiánya volt a program beindításának legfőbb kerékkötője.
Fontos eleme ugyanis a programnak, hogy a használt-ingatlan piac elárasztása helyett bérbe adnák a blokkosan értékesített házakat, hogy elkerüljék az amúgy is nyomott piac további zuhanását. Az eladói kínálat csökkenése viszont az optimista forgatókönyv szerint a piac stabilizálódásához is hozzájárulhat.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve