A Testnevelési Egyetem (TE) a tűzvizsgálati jelentés birtokában közleményben tudatta: a tűzvizsgálatot végző Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság megállapította, hogy a tűz "villamos áram gyújtóhatása következtében" keletkezett. A rendelkezésre álló adatok alapján minden egyéb más keletkezési ok kizárható.
A tűz a sportcsarnok belsejében lévő fűtési-vezérlő szekrényben keletkezett, a fűtési rendszer bekapcsolásakor, a fűtés indulásakor. A szakértői vélemény kizárta a gyújtogatást.
A TE használatában lévő, Alkotás utcai atlétikai csarnok október 15-én hajnalban gyulladt ki. A 2570 négyzetméter alapterületű csarnok teljes terjedelmében égett és életveszélyessé vált, tetőszerkezete beszakadt, az egyik fal egy tízméteres szakaszon le is omlott. A tűz részben átterjedt a sportcsarnok melletti épületre, de annak csak a homlokzata lángolt. Az életveszélyes épületmaradványokat később teljesen elbontották.
A tűzvészt követően a kormány decemberben határozott a Testnevelési Egyetem új kampuszának létrehozásáról. A februárban ismertetett tervek szerint a fejlesztések bruttó 36,8 milliárd forintból valósulnak meg, s azok részeként összességében közel 40 ezer négyzetméter terület felújítását végzik majd el az Alkotás utcai és a Csörsz utcai területen.

Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve