A Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége (MTESZ) budapesti, Kossuth Lajos téri székházának újjáépítése és a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) épületének rekonstrukciója is kiemelt jelentőségű ügy lett a kormány döntése értelmében.
A kabinet május közepén döntött arról, hogy nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségűvé nyilvánítja a budapesti Kossuth Lajos tér rekonstrukciójával, az ottani mélygarázsépítéssel, a parlamenti látogatóközpont és múzeum kialakításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyeket.
A Magyar Közlöny legfrissebb számában megjelent kormányrendelet-módosítás szerint ezt a felsorolást kiegészítik a Kossuth Lajos tér 2-4., valamint 6-8. szám alatti irodaházak, vagyis a KIM és a MTESZ-székház rekonstrukciójával.
Június elején jelent meg a Magyar Közlönyben az a kormányhatározat, amely szerint egymilliárd forintot csoportosít át a kormány arra, hogy megszerezze a MTESZ székházépületének tulajdonjogát. A kabinet ugyanis azt tervezi, hogy bővíti a Steindl-programot, és helyreállítja az épület homlokzatát, továbbá visszaállítja a közigazgatási tárca épületének korhű tetőzetét. A következő két évben 20 milliárd forintot szánnak a projektre.
A kormányzati szándékok alapján 2014 tavaszára valósulhat meg a MTESZ-székház újjáépítése; a tervek szerint az Országgyűlés Hivatalának céljait szolgálja majd az épület; minderről néhány héttel ezelőtt Wachsler Tamás, a tér és környéke megújítását célzó Steindl Imre-program vezetője beszélt az MTI-nek.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve