Hetven tűzoltó küzd a mecsetnél a tűzzel, az épület földszintjének fele és az első emelete lángol - írja az mno.hu Egy embert kórházba szállítottak, mert túl sok füstöt lélegzett be. A tűzoltók célja, hogy ne terjedjen át a tűz az épület más részeire. Egy helyi lakos közölte a BBC-vel, hogy először csak egy kis füst látszott, majd felcsaptak a lángok. A mecset 1999-ben épült, állítólag Nyugat-Európa legnagyobb ilyen jellegű létesítménye.
Nem szándékos bűncselekmény történt Londonban, erre utal minden jel - közölte az M1 tudósítója Londonból. Ételkészítés közben gyulladt ki a mecset alsó szintje, az Eid ünnepére készültek. Hozzátette: az első kérdés az volt, gyújtogatás történt-e, de ezt egyből cáfolta a muszlim közösség. Rendkívüli veszteség lenne az épület leégése Boris Johnson polgármester szerint - tette hozzá a tudósító, aki megemlítette azt is, hogy komoly muszlim népesség él a kerületben.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve