A harmadik Orbán-kormány első tanácskozását követően, 2014. június 6-án jelentette be a kabinet akkori szóvivője, hogy a budai Várba, a Sándor-palota mellé, a Karmelita kolostor épületébe költözik a miniszterelnök és hivatala legkésőbb 2016. március 15-ig, több tárca székhelye pedig vidéki városokba kerülhet. Kurucz Éva arról is beszámolt, Orbán Viktor miniszterelnök felkérte Hende Csaba honvédelmi minisztert, tekintse át annak lehetőségét, hogy a Honvédelmi Minisztérium Székesfehérvárra költözzön - írja az inforadio.hu.
"Ez egy nagyon érdekes felvetés, ugyanakkor roppant bonyolult számvetéseket kell elvégezni, hiszen itt infrastrukturális, pénzügyi, biztonsági, katonaszakmai és nem utolsó sorban személyügyi kérdéseket kell mérlegre tenni." A Magyar Idők most azt írta, a HM esetében van egy nagyon fontos stratégiai akadály. A tárca Székesfehérvárra telepítése 40 milliárd forintba kerülne és ütközne a NATO elvárásával. Ugyanis a városban van a székhelye a Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnokságának, azonban katonai alapelv, hogy két ilyen fontos honvédelmi irányítóközpont nem lehet egy helyen, mert háború esetén egyetlen támadással meg lehet semmisíteni őket.
Tavaly nyáron a Földművelésügyi Minisztérium 2016. márciusi Debrecenbe költözése is napirenden volt, most viszont már nincs. Bár a Miniszterelnökség vidékfejlesztési államtitkársága Kecskemétre költözött idén januárban. Orbán Viktor akkor ezeket a költözéseket egyedi kísérletnek nevezte. "Egy ilyen erőközponttól azt várjuk, hogy legyen termelési központ, legyen határozott és karakteres szellemi élete, ápolja a hagyományait, és legyen egy vonzáskörzete, hogy mint egy nagy ipari vidéki erőközpont, képes legyen maga köré gyűjteni munkahelyet nyújtva a környékben található településeken élő embereket is."
A Kecskemétre települést már lebonyolító vidékfejlesztési államtitkárságon 100-ból 31-en vállalták a változást. Közülük 11-en költöztek a városba, a többiek naponta ingáznak. A minisztériumok költözésének éppen ezért elsősorban személyi akadályai vannak.
A Miniszterelnökség viszont a Várba költözik
Budapesten belül viszont lesz költözés. A budai Várba a Karmelita kolostor helyén átépülő irodákba, illetve az egykori tábori püspökség szomszédos területére költözik a Miniszterelnökség központi hivatala. A két évvel ezelőtti Magyar Közlöny szerint jövő év március 15-ig. Lázár János miniszter nyilatkozott idén szeptemberben. "Költözni fogunk, tehát a következő időszakban a Miniszterelnökség átköltözik a Karmelita kolostor épületébe, a budai Várba, ennek előkészítése gőzerővel zajlik, az idén ki fogjuk választani a kivitelezőt, és jövőre megépül az új épület, ott mindenkinek meglesz a helye."
Csak ennek a költözésnek az előkészítése mintegy másfél milliárd forintba kerül. Kurucz Éva korábbi kormányszóvivő beszélt az RTL Klub Híradójának tavaly nyáron. "Mérnöki munkákra van szükség, kivitelezési terveket kell készíteni, tehát ez egy komplex, speciális szaktudást igénylő munka. Ez az előkészítési munka kerül ennyibe. Hogy maga az építés mennyibe fog kerülni, az majd később derül ki, miután majd felmérték a helyzetet és a kivitelezési tervek elkészültek."
2016-ban és 2017-ben összesen csaknem 14 milliárd forintba kerülhet a kolostor és környékének átépítése, rekonstrukciója. A korábbi években elkülönítette forrásokkal az összeg 21 milliárd forintra rúghat.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve