Legutóbb az új tűzoltóság tervezésénél kifelejtett berendezés pótlása vitte el a pénzt. Már urnahely sincsen a városi temetőben - így kezdi riportját a portál, amely szerint a kőszegieknek most két lehetősége van. Vagy rátemetkezéssel helyezik örök nyugalomra szerettüket, vagy a környék településeinek temetőiben váltanak sírhelyet.
Az 1700-as években épített temetőt nem lehet hova bővíteni a környék beépítettsége miatt. Az egykori Vízmű mellett találták meg az új sírkert helyét, de az Átlátszó több forrásból is úgy értesült, hogy a város évekkel korábban elkezdte felvásárolni a telkeket. Az új sírkertnek kijelölt terület ugyanis több telekből áll. Viszont az utolsó 8 millió forintos parcellára nem maradt már pénz.
Kapcsolódó
Pontosabban lehetett volna: az augusztus 30-i testületi ülésen két független képviselő, Tóth Gábor és Plechl Tibor kérte is, hogy a közelmúltban értékesített önkormányzati ingatlanok árából, azaz 8,5 millió forintból vásárolják meg a területet. De a testületen azzal az indokkal nem ment át a javaslat, hogy a 180 millió forintos állami pénzből épült kőszegi tűzoltó-szertárban legyen egy abból eredetileg kifelejtett tömlőszárító is.
A fotó illusztráció.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve